2010. október 11., hétfő

Kedves Tanító nénik és Szülők!

Éva nénivel beszéltem, és mondta, hogy két alkalom van ebben az évben, amikor az osztály közösen szerpelhetne nyilvánosan. Szerintem mind a két alkalommal jó lenne ha fellépnének, de leírom, hogy mik azok, és kérlek Titeket, hogy írjátok meg, hogy Nektek mi a véleményetek/ ellenvéleményetek, és építő jellegű ötleteiteket is pls:)

1, Farsang februárban-ahol ha csoportosan öltöznének be a gyerekek, akkor jó esélyük lenne a győzelemre, illetve a felkészülés is jó móka csapatépítő hatása mellett. 

 A csoportos jelmezekhez szerintem táncot kellene tanítani a gyerekeknek, amit szívesen vállalok (vagy ha vki más szeretne tanítani táncot nekik, akkor az is jó), csak előtte ki kell derülnie, hogy mit szeretnének a gyerekek.

Ha a csoportos beöltözés Nektek is tetszik, akkor ötleteiteket szívesen veszük, én már írtam előre egy párat

- kis kacsáknak beöltözni, és a kacsatánc zenére táncolni
- hupikék törpikék, itt nagyon jó zenéje van a rajzfilmnek
- állatkertnek beöltözzön az osztály, itt mindenki olyan állatnak öltözik be amilyennek akar, ide még nem találtam ki zenét, de itt is lehetne egy jó kis tánc, amiben mint mindenhol máshol körbe is mennének a gyerekek, tehát a zsűri/ szülők/ többiek mindenkit jól látna
- nagy ho-ho -ho horgász és az osztályból álló hossssssszú kukac (a gyerekek lehajolva egymásba kapaszkodva kukac lepellel fölöttük egyen csíkos zokniban) itt is jó a hohos zene
- 101 kiskutya
- tiroli zenére beöltözni , és arra olyan zenére táncolni
- varázslók és boszorkányok fénytechnikával megoldottan táncolnak és varázsolnak, világítós pálcával hadonászva
- apácashow, eleinte apácáknak beöltözve táncolnak, majd ledobva a ruhájukat diszkós zenére fejeznék bew a táncot
- bohócok
-kígyóbűvölő ás a hosszú kígyója
- indiánok, indiántáncra esetleg tűlszoknyások


ha mondanivalója is legyen a beöltözésnek:
- szelektív hulladékgyűjtés, itt mindenki egyénileg beöltözne üvegnek, szivacsnak, rugónak, doboznak stb táncolnának, és a tánc végén mindenki a mivoltának megfelelő dobozba ugrana be pl műanyagos/ papíros szelektív gyűjtőládába, amit előre mi gyártanánk dobozokból.
- évszakok tél-nyár-ősz -tavasz tánc
- lambada tánccal fák védelme
- fognyűvő manók és fogkrém- fogkefe tánc, amivel a fogmosás fontosságára hívnák fel a figyelmet

2, Bokréta "kultúrális seregszemle", amit a tanév vége felé szoktak tartani.
Egyéni és csoportos műsorszámokkal lehet nevezni, tánc, zene, vers, mese, jelenet stb. látható ilyenkor. Legutóbb a judós csapat is tartott bemutatót zenével. Színháztermet szokták kibérelni,komoly válogatás előzi meg a fellépést, amit a szülők sőt rokonság is megnézhet. ) 

Kérlek íjátok meg, hogy egyetértetek-e a közös fellépésekkel kapcsolatban.

Ma voltam a suliban, és megtudtam, hogy hogyan zajlik a papírgyűjtés. Ez azért fontos, mert ezen a héten van a kiadott papírosunk szerint a gyűjtés. Azt mondták a portán, hogy a mérleg a tornateremhez vezető folyosón van, ott le kell mérni az újságot, és az osztályba fel kell menni, és megmondani, hogy hány kg volt. Nekünk kell lemérni, mert elvileg nincs ott senki.


Várom visszajelzéseteket a szereplésekkel kapcsolatban, 

üdvözlettel Kriszti (Enikő anyuja)


 









1 megjegyzés:

  1. Sziasztok,

    A két program valóban jól szokott sikerülni, a farsangos "közös jelmez" számomra új dolog, de a leírt ötletek alapján klasszul meg lehetne valósítani. Nekem a Nagy-ho-ho kimondottan tetszett, de a többi ötlet is mókásnak tűnik, szerintem szavazzunk.
    A Bokrétával kapcsolatban azt tudom hozzátenni, hogy ezt tekinthetjük egy kétfordulós ki mit tud-nak is. Minden osztály készül valamivel, az első forduló még az iskolában történik, iskolai zsűri elött, és azok amelyek itt elég színvonalasnak tartattnak :) azok bemutathatják a produkciót a Bokrétán is, immár a szülők, rokonok előtt. A két fordulóra azért volt szükség, mert amikor mindenki válogatás nélkül mutatott be valamit, akkor az előadások között nagy volt a kontraszt, és nem kötötte le a többi gyereket, illetve a szülőket. A tavalyi év tényleg nagyon látványos műsort hozott, ebből pár videót kedvcsinálónak meg lehet nézni a neten is, a youtube-on ha beírjátok a "bokreta" vagy a "szűcs sándor általános iskola" szavakat, és máris indulhat a mozizás :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.