Gyűjtsük össze a Szűcs Sándor Általános iskola 3.c osztályának a 2012-2013-as tanévben felmerült eseményeit, tudnivalóit, információit!
2010. október 26., kedd
Igazi ökoiskolásnak való programot szeretnék ajánlani. Felfrissítő kirándulás és a természet segítése egyben a közvetlen környezetünkben.
2010. november 6.-án, szombaton már 6. alkalommal szervezvezi meg a MME Budapesti Csoportja a Homoktövis Természetvédelmi terület élőhelykezelését. A korábbiakhoz hasonlóan a nem őshonos, vagy éppen a gyepet beárnyékoló fás növényzetet szorítják vissza, mert az itt élő védett növényeknek sok napsütésre van szüksége. Hagyományosan sok önkéntes vesz részt a programban, én is többször dolgoztam velük, nagyon jó csapat szokott összejönni. A korábbi évektől eltérően az idén sok lesz az apróbb nyesedék, így a kisebb diákok is sokat tudnak segíteni ezeknek az összegyűjtésével és elvitelével, persze a szülőkkel együtt.
A hagyományoknak megfelelően 3/4 9-kor van a találkozó a terület bejáratánál, a Megyeri híd pesti hídfőjétől délre (Budapest felé) a Váci úton és sötétedésig tart a munka. Természetesen a kicsiknek 1-2 óra munka, meg egy kis madárnézegetés biztos elég lesz. Mindig szoktak madárgyűrűzés bemutatót tartani, és bográcsban készült meleg étellel is kínálják a dolgos résztvevőket..
A szervezők szeretnék tudni a várható létszámot, hogy a munkaeszközökkel, étellel tudjanak készülni, ezért kérem, az üzenőbe, emailben esetleg telefonon jelezzék a részvételi szándékukat.
(esőnap nov. 7.)
Üdvözlettel:
Éva néni
2010. október 15., péntek
SZMK gyűlés - október 13
Szerdán délután SZMK gyűlést hívott össze András, erről szeretnék egy összefoglalót adni nektek.
András beszámolt
- a személyi változásokról, amely minket nem érint (4/b osztály tanítóinál történt változás, új angol tanár néni, illetve matematika/fizika tanárnéni érkezett, 2/b tanítónénije ment el, mert a lakhelyéhez közelebb talált munkahelyet magának).
- iskola tanulólétszámának alakulása: a létszám növekedett, de nem olyan mértékben ahogyan azt András várta, ez abból adódik, hogy hatodikos diákok közül sokan váltottak 12 évfolyamos középiskolába, hagyták el az iskolát.
-Iskolai fejlesztések: a nyáron a második szint összes vizes blokkja teljesen megújult, a folyóson lévő öltöző szekrények megújultak, vagy a zárszerkezetük került javításra, új linóleumot is kapott az emelet. Reméljük a folyamat folytatódik, és az első emelet is hasonló tuningot kaphat a későbbiek során. Pályázati sikernek köszönhetően az iskola gazdagodott 4 digitális táblával és az ehhez kapcsolódó eszközökkel, így ez az állomány is szépen nő, de még messze van az ideálistól. A számítógéppark 16 új gépet kapott, így a gépeken már nem kell osztozni a délutáni felnőtt oktatást végző céggel, a gépek és a terem kizárólag a gyerekek rendelkezésére áll. A tankönyvvásárlás idei rendjének (újpesti lakosok ingyenes tankönyhöz jutása 50 vagy 100%-ban) köszönhetően marad pénz a könyvtár fejlesztésére, a beszerzések már folyamatban vannak, a leszállításra vár az iskola.
-Felső tagozat erősítése: Az alsó tagozat rendben lévőnek tűnik, felsőben viszont mintha gyengébb lenne a teljesítmény, talán ez lehet az indoka a nagyob mértékű váltásnak 6.-ban, ezen szeretnének javítani, a munka már a tavalyi év végén elkezdődött, vannak már pozitív jelek, szeretnék a szóbeli számonkérések számát növelni, a gyerekek nem tudnak összefüggő mondatokkal válaszolni kérdésekre, nem tudják rendesen kifejezni magukat. Erősíteni kell a helyesírás gyakorlását is, ezért minden magyar órán van (lesz) egy kis helyesírási gyakorlás.
-Kémia kiemelt feladat az idén, ebből a tantárgyból születnek a legkevésbé jó eredmények.
-Nyolcadikosok felvételi történő felkészítésére van mód, magyar és matematika tantárgyaknál ez jól működik
-A legnagyobb szülői visszhangot a bevezetett új, "iskola elhagyási" rend bevezetése kelltette, úgy tűnik, hogy a szeptember 01-i bevezetést követő újabb módosítás után már kezd beállni a rendszer, de amennyiben egyéb jogos észrevételek merülnek fel, ezen még lehet finomítani.
- Fogadó órák és szülői értekezletek rendszere: Problémát okoz, (leginkább felsőben, ahol ugye nem 2 tanító tanít egy osztályt), hogyha 1 napon tart fogadó órát az összes tanár, akkor bizony még 9 órakor is sorban állás van, és bizony elképzelhető, hogy egy szülő 2 óra várakozás után még mindig nem jutott be a sokadik tanárhoz, és mivel már késő van, nem is tud. Megoldásként felmerült, hogy a tanárok fogadóórái különböző napokon legyenek, így lehet, hogy egy szülőnek több napon is be kell mennie délután az iskolába fogadóórára, de a kanossza járás talán így elkerülhető. A szülői értekezletekkel hasonló a probléma, ott ahol 2 gyerek is jár az iskolába, a szülőnek döntenie kell hova megy el. Itt természetesen nem lehetséges, hogy az összes osztály különböző napon tartson szülőit, de egy közbenső megoldás elképzelhető, erre már most is vannak létező variációk (alsó-felső külön napon).
-Étkeztetés: nagyon sok gyerek nem a Junioros étkezést választja, számukra külön hozzák az ételt, viszont ezeknek a külön melegítésére (mikró beállítása) nincs külön ember, a ygerekek önnállóan kezelik a mikrót, ami azt eredményezi, hogy lehet, hogy egyszer hidegen egyszer forrón eszik az ebédjüket. Mivel az iskola nem tud erre a feladatra érthető okokból külön embert biztosítani, azok a gyerekek akiknek gondot okoz a mikró beállítása kérjenek segítséget a tanítótól, akik igyekszenek majd segíteni.
-Futónap: András szeretett volna eloszlatni egy félreértést, hiszen több negatív visszajelzés érkezett hozzá a futónap kötelezővé tételével szemben. A kötelező az volt, hogy a gyerekek részt vegyenek a futó napon, azonban a nevezés (a nevezési díj befizetése) nem volt kötelező. Persze az iskolák közötti versenyben csak a nevezett tanulók számítottak bele, tehát kérésként megjelent a nevezés is, de aki úgy gondolta, nem kellett, hogy nevezzen, hanem csak jelentkezett reggel a tanító néniknél, hogy itt van, majd futott, kerékpározott. Ez a jövőben is így lesz, ha ennek a kommunikálása most nem sikerült elég hatékonyan, akkor ezért bocsánatot kér. Azonban nagyon sikeresen vett részt az iskola a programon, a megjelentek aránya a teljes iskolai létszámhoz képest a második helyre tette az iskolát, és ezért 120.000 Ft-ot érő sportszer vásárlási utalványt nyert az iskola.
-Alapítvány kuratóriuma: Az iskola alapítványa az 1%-os felajánlásokból, illetve egyéb támogatók révén évi 1,8-2 millió forinttal gazdálkodhat. A kuratóriumi tagok újraválasztása év végével aktuálissá válik, őket 5 évre választották meg 2005-ben. A jelenlegi tagok (köztük az elnök is), már nem tud/szeretne tag lenni, hiszen a gyermekük már elhagyta az iskolát. András várja azok jelentkezését, akik erre vállalkoznának, segíteni tudnák az alapítvány működését.
Remélem minden fontosat említettem, ha nem akkor kérem, hogy Csilla (Kárpáti Peti anyukája), egészítse ki ezeket.
2010. október 11., hétfő
Kedves Tanító nénik és Szülők!
Éva nénivel beszéltem, és mondta, hogy két alkalom van ebben az évben, amikor az osztály közösen szerpelhetne nyilvánosan. Szerintem mind a két alkalommal jó lenne ha fellépnének, de leírom, hogy mik azok, és kérlek Titeket, hogy írjátok meg, hogy Nektek mi a véleményetek/ ellenvéleményetek, és építő jellegű ötleteiteket is pls:)
1, Farsang februárban-ahol ha csoportosan öltöznének be a gyerekek, akkor jó esélyük lenne a győzelemre, illetve a felkészülés is jó móka csapatépítő hatása mellett.
A csoportos jelmezekhez szerintem táncot kellene tanítani a gyerekeknek, amit szívesen vállalok (vagy ha vki más szeretne tanítani táncot nekik, akkor az is jó), csak előtte ki kell derülnie, hogy mit szeretnének a gyerekek.
Ha a csoportos beöltözés Nektek is tetszik, akkor ötleteiteket szívesen veszük, én már írtam előre egy párat
- kis kacsáknak beöltözni, és a kacsatánc zenére táncolni
- hupikék törpikék, itt nagyon jó zenéje van a rajzfilmnek
- állatkertnek beöltözzön az osztály, itt mindenki olyan állatnak öltözik be amilyennek akar, ide még nem találtam ki zenét, de itt is lehetne egy jó kis tánc, amiben mint mindenhol máshol körbe is mennének a gyerekek, tehát a zsűri/ szülők/ többiek mindenkit jól látna
- nagy ho-ho -ho horgász és az osztályból álló hossssssszú kukac (a gyerekek lehajolva egymásba kapaszkodva kukac lepellel fölöttük egyen csíkos zokniban) itt is jó a hohos zene
- 101 kiskutya
- tiroli zenére beöltözni , és arra olyan zenére táncolni
- varázslók és boszorkányok fénytechnikával megoldottan táncolnak és varázsolnak, világítós pálcával hadonászva
- apácashow, eleinte apácáknak beöltözve táncolnak, majd ledobva a ruhájukat diszkós zenére fejeznék bew a táncot
- bohócok
-kígyóbűvölő ás a hosszú kígyója
- indiánok, indiántáncra esetleg tűlszoknyások
ha mondanivalója is legyen a beöltözésnek:
- szelektív hulladékgyűjtés, itt mindenki egyénileg beöltözne üvegnek, szivacsnak, rugónak, doboznak stb táncolnának, és a tánc végén mindenki a mivoltának megfelelő dobozba ugrana be pl műanyagos/ papíros szelektív gyűjtőládába, amit előre mi gyártanánk dobozokból.
- évszakok tél-nyár-ősz -tavasz tánc
- lambada tánccal fák védelme
- fognyűvő manók és fogkrém- fogkefe tánc, amivel a fogmosás fontosságára hívnák fel a figyelmet
2, Bokréta "kultúrális seregszemle", amit a tanév vége felé szoktak tartani.
Egyéni és csoportos műsorszámokkal lehet nevezni, tánc, zene, vers, mese, jelenet stb. látható ilyenkor. Legutóbb a judós csapat is tartott bemutatót zenével. Színháztermet szokták kibérelni,komoly válogatás előzi meg a fellépést, amit a szülők sőt rokonság is megnézhet. )
Kérlek íjátok meg, hogy egyetértetek-e a közös fellépésekkel kapcsolatban.
Ma voltam a suliban, és megtudtam, hogy hogyan zajlik a papírgyűjtés. Ez azért fontos, mert ezen a héten van a kiadott papírosunk szerint a gyűjtés. Azt mondták a portán, hogy a mérleg a tornateremhez vezető folyosón van, ott le kell mérni az újságot, és az osztályba fel kell menni, és megmondani, hogy hány kg volt. Nekünk kell lemérni, mert elvileg nincs ott senki.
Várom visszajelzéseteket a szereplésekkel kapcsolatban,
üdvözlettel Kriszti (Enikő anyuja)
2010. október 7., csütörtök
Telefonok és osztálypénz
Csak a megadott email címekkel lehet megnézni, idegenek nem férhetnek hozzá!
Az osztálypénz fülön lévő befizetések a 2010.12.01-ig beérkezett összegeket tartalmazzák.
Üdv
Emese